Sons of Anarchy 2. évad

A sajátos atmoszféra adott a motorosbandás környezet miatt, és azzal a minőséggel társulva, amit kivétel nélkül minden rész produkál, ez a sorozat valami fantasztikusan jó. Igazán nagy kedvenc lett. A karakterek fejlődése is remek, történtek meglepő dolgok. Mikor nézem, teljesen átszellemülök, és én is része akarok lenni egy ilyen közösségnek. Persze csupa feszültség és bonyodalom az életük, meg veszélyes is, úgyhogy igazából nem vállalnék be egy ilyet, Charlie Hunnam ide vagy oda.:) Ja, hát itt is az van, ami oly sokszor, egyetlen jól eltalált karakter megszeretteti a színészt, a külseje sem lényeges.


Ebben az évadban a történések kevésbé tetszettek, talán a gonoszokat alakító színészek miatt, vagy nem tudom. A karakterfejlődések viszont nagyszerűen felépítettek voltak (és az előző mondat ellenére a történet nemkülönben), és a következő bekezdés spoileres lesz, javaslom az átugrását azoknak, akik még nem látták.


Gemma és Jax mellett a kedvenc szereplőm lett Tig, az egyik legkülönlegesebb karakter, sok lehetőség van benne. Több, mint Clay pulikutyája. Tara pedig a legjobb irányba halad, egy fiatal Gemmát láttam benne abban a bizonyos jelentben, és ujjongtam.:) Gemma viszont jól elbaltázta a dolgokat, ami miatt az évadot nagyon rossz érzéssel zártam. A vele történtek végigkísérték a részeket, elképesztő erős nő, így titkolni egy ilyen szörnyű dolgot, és az a durva, hogy a való életben is vannak ilyenek, az ilyet amúgy mindig csodálom, én gyakran a legapróbb hülyeségeimet sem tudom magamban tartani.


Ez a sorozat túlnőtt azon, hogy csak egyszerű kikapcsolódást nyújtson, hiába az idegen környezet, a szereplők annyira valóságosak, és egyáltalán... tökéletes és imádom, felesleges lenne tovább ragoznom a nyilvánvaló nagyszerűségét.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó sorozat. A 3. évadot is nagyjából darálni tervezem, de túlságosan kíváncsi voltam, úgyhogy az első részt már megnéztem.

    VálaszTörlés
  2. Tig tényleg egyre jobb karakter lett, de amúgy a sorozat minden szereplőjében van valami.
    Folytatom a 3. évadot, nem fogom darálni, nem bírom ki :) Érdekel, mi lesz Írországban. Megdöbbentő, hová nem ér el egy motoros banda keze :)

    VálaszTörlés
  3. :) én is már megnéztem 6 részt a harmadik évadból.

    VálaszTörlés