True Blood 3. évad

Túl vagyunk még egy évadon, ami több szempontból is különbözött az eddigiektől, legalábbis nekem nem volt olyan izgalmas, mint korábban volt, hiába hoztak néhány újdonságot, az kevésnek bizonyult. Ezen kívül nem volt egységes, sok különálló szál volt, amik csak úgy voltak, funkció nélkül, nem kapcsolódtak a főszálhoz. Aztán mintha véresebb és durvább lett volna, meg volt az a nyakatekert dolog, ami sokakat elborzasztott, szerintem viszont inkább csak vicces volt. Pedig a kezdet ígéretes volt, és vártam, hogy megint meglepődöm legalább a végén, de ez elmaradt. 


Most először okozott csalódást a sorozat, a kattintás után spoileresen kifejtem, hogy miért.


A végével kezdem, vagyis hát majdnem ott volt, amikor Eric és Russell kisétáltak a napra. Nekem ez olyan butaság, majd pont egy bilincstől ott maradnak, aztán miért? Meg miért nem kötözte akkor oda valamihez, had égjen el magában, aztán kész, Eric pedig visszamegy az épületbe. Hát, szóval itt úgy érzem, hülyének nézik a nézőt.

Az évad első fele tetszett, sőt, az utolsó 3 részig kb. még bizakodó voltam. Talbot jópofa karakter volt. (Michael Steger a 90210-ből vicces volt, de talán Aidan Turnert jobban el tudtam volna képzelni oda.) Franklint is bírtam, de aztán túl pszicho lett, úgyhogy jobb is, hogy meghalt. Jesust nem nagyon kedvelem, főleg, hogy Lafayette miatta kezd megőrülni.

Ez a legjobb poszter ehhez az évadhoz.:)

A vérfarkasok megjelenése jó ötlet volt, és időszerű, és Alcide is kedvelhető. A tündéresdi viszont nem tudom, hogy fog tetszeni, egyelőre úgy viszonyulok hozzá, mint az angyalokhoz, ami meglehetősen rossz.

Crystalt, Jessicát, meg kb. az összes többi szálat feleslegesnek érzem. Értem, hogy a többi szereplővel is történnie kellett valaminek, de más szerepe nem nagyon volt egyiknek sem. Tara legalább érintette a főszálat, de ő sose érdekelt különösebben. Egyedül Sam családját érzem valamirevalónak, hasznosnak, mert sok mindent megtudtunk a karakterről, csak ők meg túl idegesítőek és ostobák voltak ahhoz, hogy értékelni tudjam a megjelenésüket.

Sookie és Bill kapcsolata már régóta jelentéktelenné vált, és most szembesültünk azzal, hogy hazugsággal kezdődött. Ez sem tud meghatni, a lényeg, hogy Eric életben maradt, kb. ő a legjobb karakter.

Hát, szóval ez az évad kissé szétesett nekem, a befejezés is unalmas, nem nagyon érdekel, Sookie hova tűnt.

9 megjegyzés:

  1. Amilyen jó volt az előző két évad (de főleg a tavalyi), annyira nem tetszett a mostani. Nem tett jót a sorozatnak ez a nagyon szerteágazó cselekmény, a legtöbb szálat feleslegesnek éreztem.
    A vérfarkasok behozatala tényleg jó volt (Alcide remek karakter), de az utóbbi néhány részben mintha megfeledkeztek volna róluk.
    A rengeteg durva rész inkább hatásvadász volt, jobb lett volna, ha kevesebb vér meg erotika lett volna az évadban.

    A finálé sem volt az igazi. Sookie nevetését karakteridegennek éreztem, a Billel való kapcsolata meg olyan semmilyen lett. A befejezés sem lett az igazi, valahogy nem tud érdekelni a folytatás.

    Nagyon remélem, hogy a 4. évad jobb lesz ennél, mert ezzel az évaddal nagyon kaszaközeli helyre került nálam a a True Blood.

    VálaszTörlés
  2. Én le vagyok maradva az utolsó 4 résszel, valahogy leült nálam is, mert tényleg, ha jobb lett volna nem hanyagoltam volna el.

    VálaszTörlés
  3. djzsuzska: Hát igen... én azért nem kaszálnám szerintem semmiképp, nézném amíg tart, még ha szenvednék is rajta.:)
    Azért bizakodom, hogy a következő évadban visszatalál a régi önmagához a sorozat.

    nyuszisz: Nem lepődtem meg.:) Én is akkor kezdtem el a 7. résztől gyorsan, amikor már véget ért az évad.

    VálaszTörlés
  4. off: szia, egy kis játékra hívlak. :) http://tessa.freeblog.hu/archives/2010/09/20/Asszociacios_jatek/

    VálaszTörlés
  5. szia! de jó, köszi, szeretem az ilyeneket, mindjárt meg is csinálom.:)

    VálaszTörlés
  6. No, hát mondtad, hogy szoktál az árral szembe menni :D hát mos úgy érzem én is azt teszem, mert szerintem ez volt a legjobb évad, én a másodikat alig bírtam végig szenvedni kegyetlenül kaszagyanús volt, de barátnőm miatt (közös sorozat) végig néztem. Ellenben ezzel az évaddal nemvolt bajom, nekem ez a legjobb, az első a második helyezett(abba is csak a nap egyháza volt ami vitte számomra a sorozatot), a második évad pedig az utolsó. Jah, a bilincs meg, ezüstből volt ami ebben a sorozatban baromira legyengíti kismértékben is őket. A farkasembereknek én is örültem nagyon, azonban nem tetszett az hogy mennyivel gyengébbeknek lettek beállítva a vámpíroktól, nekem kb. az underworld-os felállás tetszik ahol pusztakézzel egy szánalmas kis vámpír nem sokat tehet egy nemes bestia ellen :D :D

    VálaszTörlés
  7. Én ezt a sorozatot nem tudnám kaszálni, illetve ahhoz már nagyon rossznak kellene lennie.:)
    Igen, rémlett az ezüsttel kapcsolatban, amikor azok a nagy láncok voltak, hogy legyengíti őket. De ez csak egy apró bilincs volt, ezért furcsállottam a dolgot.
    Jaj, igen, az underworld egy nagyon jó vámpíros film, szeretem.:) Hát igen, valahogy hihetőbb, hogy egy hatalmas farkas előbb nyír ki egy vámpírt, mint fordítva.:)

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy így vélekedsz Te is :)
    üdv: egy régi olvasód még a régi blogról

    VálaszTörlés
  9. én pedig örülök, hogy "megszólaltál" az olvasás mellett :)

    VálaszTörlés