Jon Krakauer - Út a vadonba

Nem azt kaptam, amit vártam. Érdekes, és tényeken, kutatásokon alapuló, ami rendben is van. Az eleje elég megrázó volt. Viszont ahogy haladtam a könyvvel, egyre több, számomra érdektelenebb dologra tért ki. Pl. pár oldalon keresztül a szerző saját élményeit is megosztja az olvasóval. Én nem rá voltam kíváncsi, hanem Chris McCandlessre. Aki az egyetem után eldobta magától addigi életét, megváltoztatta a nevét, és csekély felszereléssel bevetetett magát az alaszkai vadonba.

Hiába volt érdekes például, hogy nem ő az első aki a természetben akart élni, maga mögött hagyva a civilizációt, az anyagias világot, és nem is ő volt az első, aki ebbe belehalt. Az egyik ilyen kalandor például több szász kreditet halmozott fel, de nem használta fel diplomaszerzésre, mert csak a tudásvágy hajtotta, a bizonyítványnak nem látta értelmét. Gene Rosellini később otthagyta az egyetemet, és Cordovában telepedett le. Szerinte az emberiség egyre alacsonyabb rendűvé vált/válik, és kipróbálta a különböző korokat, amikor is kizárólag azok szerint élt, pl. vaskorszak, bronzkor. Hogy az ő élete hogy végződött, az is kiderül a könyvből.

Akikkel Chris kapcsolatba került utazása során, azok közül többen úgy tartják, hogy nagy hatással volt az emberekre. Az újságcikkek megjelenése után érkeztek levelek az olvasóktól, és sokan vélekednek úgy hogy bolond volt. Szerintem sem volt teljesen normális, ettől függetlenül szörnyű tragédia, ami történt. Bár át tudom érezni, hogy mi vezérelte, és kétség kívül bátor volt, mégis az ésszerűtlenség gondolata kerekedik felül az együttérzésen, vagy a rokonszenven. Ezzel most biztos érzéketlennek tűnök, hogy nem egészen úgy látom ezt az emberi sorsot, ahogy kellene, de nem tudom figyelmen kívül hagyni az önzőségét a testvérével, családjával szemben, és a következetlenségét.

Kíváncsi voltam erre a fiúra, hogy mi hajtotta a végzete felé. Azt hittem, a naplója alapján egy átdolgozott kivonat lesz a könyv, vagy valami ilyesmi, de Chris gondolatai nem töltenének meg egy egész könyvet, mert a feljegyzései nem egészen olyan jellegűek voltak. Ezt sajnálom, mert így viszont csak egy hígított, és nekem többször csak találgatásokra épülő iromány lett. Ráadásul sajnos a találgatás éppen a halálára, az azt kiváltó okra is vonatkozik.

Az alapgondolatot szépnek tartom, elszakadni a modern dolgoktól, és újra együtt élni a természettel, a természetben, ahogy eredetileg kezdődött. Az egyik másik életemben szívesen laknék egy farmon, ahol abból élnék, amit megtermelek, legyen az növény vagy állat, de azt nem tudom elképzelni, hogy teljesen elszakadjak a társadalomtól. Erre a feltevések szerint Chris is ráeszmélt, de akkor már nem tudott mozdulni a kietlen tájból. Szomorú, hogy nem is lett volna olyan messze a segítség, mint ahogy azt ő gondolta. Semmiképp sem mindennapi történet, csak én nem tudok úgy tekinteni a könyvre, ahogy szerintem a többség. Nem tudok nem gondolni arra, hogy a részletek nem biztos, hogy úgy voltak, ahogy Krakauer utánajárt, hiszen nem volt ott, és akármennyire megalapozott egy-egy dolog amit leírt, nekem akkor is csak spekuláció marad. Emiatt a könyv második feléből már csak az érdekesebb dolgokat olvastam el, úgyhogy néha ugrottam néhány oldalt, pedig az ilyen nem szokásom.

A filmről

Azon kevés esetek egyike áll fenn, amikor a mozgókép hatásosabb, mint a könyv. A filmben Chris valahogy szimpatikusabb személyiségként jelent meg nekem. Más volt a saját szememmel látni, hogy milyen gyönyörű helyeken járt, mint elképzelni a tájleírások alapján. A halála is szörnyű volt.

A zenék nagyban hozzájárultak a hangulathoz, be kell szereznem azokat a dalokat. Kicsit lassú volt, dehát milyen legyen egy ilyen hangvételű és kimenetelű történet. A film jobban tetszett, mégis örülök, hogy előbb megismerkedtem a könyvvel, mert így némileg teljesebb képet kaptam Chris életéről.