Brothers and Sisters

Brothers&Sisters 3x01

2008. október 10.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, megnéztem, season premier
írta: sajtosrolo
Hű volt önmagához a sorozat a kezdésnél, ezt elégedetten nyugtáztam. Minden megvolt, ami szeretnivaló benne, és ezzel én maximálisan elégedett vagyok.
Viszont elgondolkodtam azon, hogy most még oké, hogy kerítettek egy fő szálat erre az évadra is, de mi lesz később - hány évadnyi történetet bír el ez a család, úgy, hogy a minőség ne szenvedje meg? Nem örülnék neki, mert az egyik kedvencem, de szerintem meglehet, hogy ez az utolsó. Persze nem én találom ki, és írom a sztorit, csak eltűnődtem ezen.
brothers-and-sisters-s3-cast
Annyira "át tudom érezni" a szereplők örömét, bánatát, gondjait benne, ez az egyik, amiért szeretem. Kittyék még mindig viselik nálam a "tökéletes pár" címet. Elmerültem a mostani Sarah-Kitty szálban is.
Valahogy ez a család mindig eléri, hogy a saját kapcsolataimon is elgondolkodjak, most is, mikor kicsit érdekes helyzetben van a saját családom.
Szóval tetszett a kezdés, és biztos vagyok benne, hogy az évad további részeiről is hasonlóan vélekedek majd.

Brothers & Sisters 2. évad

2008. május 30.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, évadzáró, megnéztem
írta: sajtosrolo
Egész jó lett ez az évad is. Rendben volt a befejezés, valakinél boldogsággal zárult, valakinél pont ellenkezőleg, és hagytak újabb kérdést is a következő évadra.
Brothers&Sisters_2x16
A túloldalon spoilerekkel folytatom.
 
Elolvasom »

Brothers&Sisters 2x03-2x07

2008. március 24.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, megnéztem
írta: sajtosrolo
A 3. résznél vártam, hogy mikor fog úgy is tűnni, hogy ez már egy új évad. Teljesen ugyanazt éreztem, mint az 1.évadnál, hogy nehezen indul el a jó irányba.
Aztán jött a 4.rész, és én pedig mondtam magamban, hogy "igen, erre vártam". Hiányoltam az új problémákat, hát már nem kell. Elég drámásra vették a dolgokat, a sírás egészen pontosan 2 helyen/témánál (nem írok spoilert) "elkerülhetetlen" volt. Nagyon tetszik, még úgy is, hogy valójában sokszor kiszámítható.
Arra jutottam, hogy ezt a sorozatot könnyű lett volna elrontani, de nem így történt. Működik, a szereplők tökéletesen lettek megválasztva. Még ha olykor lassú is, utána ezt elfelejtetik velünk.

Brothers and Sisters szinkron

2008. január 30.   -   2 komment
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, szinkron
írta: sajtosrolo
Pocsék. Annyira zavartak a hangok, hogy nem is bírtam sokáig nézni.

Brothers and Sisters - Testvérek

2008. január 26.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, itthon, néznivaló, season premier
írta: sajtosrolo
Holnap a Viasat3 fogja vetíteni az első részét. Elég semmit mondó, ahogyan reklámozzák, de azért aki eddig nem látta, az pillantson bele. A magyar cím lényegre törő, és lehetne rosszabb is.
Nekem tetszett az első évad. Jelenleg a másodikat nézem, igaz egy kicsit függőben van, de ami késik...

Utólag sokminden

2007. december 3.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brian, brothers and sisters, dexter, ghost whisperer, heroes, kylexy, megnéztem, nip tuck
írta: sajtosrolo
Már megint elhanyagoltam az írást egy ideje, bocsi azoktól, akik olvasnak. Most utólagosan, és röviden beszámolok azokról, amiket néztem azóta, hogy utoljára írtam.
Heroes 2x10:  Nekem ez átlagos volt, de ha ennél jobban meg akarom határozni, nem átlagon aluli, hanem felüli rész. De semmi extra.
Dexter 2x09-ig: Pontosan nem figyelem, hányadik résztől, de végre visszakapjuk a régi Dextert. Lassacskán. Hülye Lila, nagyon nem szeretem. Manipulatív, akaszkodó dög. Szóval Dexter újra magára talált, és öl, és Doakes meg az Öbölbeli mészárosként (ez a név...) fog beleíródni a történelembe, ha minden jól alakul. Az FBI ügynöknek, és Deb-nek meg tök örülök. Ja, és meghallgattam azt Chopen-től, amiről a részben szó volt.
Samantha Who? 1x02: Ez kevésbé tetszett, mint az első rész. Azért nem mondanám rossznak sem.
Nip/Tuck 5x02:  Elmegy...
Brothers & Sisters 2x02: Hát ennek még be kell indulnia, csak tötyörög az egész nekem. Elvarrhatnák az előző évados szálakat, és kitalálhatnának új problémákat is. Azért a hangulata még így is megmaradt.
Hazai újoncok:
Kyle XY 1x02-03: Az első rész jobb volt, mint ezek. Nem nevezném egy nagyon rejtélyes valaminek, szinte minden kitalálható. De a humoros oldal megvan, ez sokat dob rajta.
In Justice (Az igazság harcosai): 5 percig néztem, annyi elég is volt belőle. Majd a 2. részbe lehet, hogy belekukkantok, ha úgy alakul, de szerintem lesz jobb dolgom.
Miért pont Brian? 1x01: Na, ezt biztosan nézni fogom! Nagyon kis jópofa volt az első rész.
Shark: Jobbra számítottam, de a Ház előtt talán még bele fog férni szerdánként. A 2. részt mindenesetre nem hagyom ki.
Ghost Whisperer (Szellemekkel suttogó): Hát ez szerintem egész egyedi. Attól az, hogy egyik percben halálra rémülök, (még sikítottam is, pedig ahhoz gyenge volt, épp ezért nem is értem, miért) a másikban meg síráshatáron vagyok, mert megható. Went Miller dobott sokat a jelenlétével. Ja, és Tommy is szerepelt benne, a B&S-ből. A magyar hangok furák, de hozzá lehet szokni. A magyar cím pedig szerintem nem rossz, csak olyan hosszú. Ja, és ami még fura volt, hogy általában a főszereplőnek, akinek képessége van, titkolnia kell az ismerősök előtt, de neki nem. (Vagy ahol ugyanígy volt, azok a sorozatok egyelőre még kimaradtak nekem.) A lényeg: 100% nézős.
Ami még külön jó, hogy 9 előtt vannak, mert én utána gyakran már aludni szoktam. A Született feleségeket nem csak azért nem nézem már, mert sokat romlott az egész. Főleg, mert olyan későre rakták, felvételről meg nem nézném meg, mert annyira nem érdekel, már alig tud lekötni.
Ja, és tegnap volt a Day Brek, és a Boomtown az AXN-en. Előbbit néztem félálomban, de nem azért, mert unalmas volt, csak annyira nehéz hetem volt, és ki voltam merülve, hogy a vége után már aludtam is, így a Boomtownról sikeresen lemaradtam. De fél 2 után megébredtem, még ment a tv, és pont a Day Break vége volt, így megnéztem a Boomtownot is. (Ismétlések.) Ha úgy esik a lépés, hogy pont nézni tudom őket, akkor fogom, de ha nem, akkor max. a Day Break-et darálom utólag, a másik annyira nem érdekel. Talán mégis, a párbeszédek jók voltak. A nyomozós dolog nem annyira fog meg.
Azt hiszem, mindent bepótoltam. Már alig várom, hogy nézhessem a GoGi-t, fogok írni is róla, de ma még csomó dolgom van, és tanulni is kell, sok zh+vizsga lesz még decemberben, és januárban is.

Brothers&Sisters 2x01

2007. október 29.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, megnéztem, season premier
írta: sajtosrolo
ez tetszett
Ez most nem annyira tetszett. Pedig jó volt, de nem is tudom, azt hiszem, másra, esetleg többre számítottam. Egy tök átlag rész volt, semmi extra. Évadnyitónak gyenge volt. És a vége sem sikerült olyan ütősre, mint amilyennek szánták. Úgy gondolom, úgysem fog meghalni. De az első évad is gyengén kezdett, szóval még bármi lehet!

Egy jó kis családi dráma

2007. szeptember 27.   -   hozzászólok
Kategóriák: Sorozat   Címkék: brothers and sisters, néznivaló
írta: sajtosrolo
ez tetszett

poster
 

Eddig nagyon tetszik. A 7.résznél tartok. Kellemes kikapcsolódás.
Nem nézem nagyon darálva, általában max. napi egy rész, aztán emésztem a történteket. Valamikor több napig is pihen, mint most is. De nem azért, mert unalmas, csak ez valahogy olyan dráma, aminek az eseményei el is gondolkodtatnak kicsit.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése