Az S könyvvel ismerkedünk

A történetünk úgy kezdődött, hogy a twitteren írta Dóri, hogy megrendelte, és felkeltette a figyelmem, kicsit utánaolvastam, de nem nagyon - annyira hihetetlenül jónak tűnt, hogy nem akartam a minimálisnál több információhoz jutni róla, hogy magam fedezhessem fel.


Karácsonyi ajándék volt, és kibírtam, hogy nem néztem meg a könyvesboltban a bemutatópéldányt (!). Így aztán 24-én meg is történt a nagy ámuldozás, hosszú időn keresztül csak vizsgálgattam, lapozgattam, majd este olvasni is kezdtem.

Kicsit lassan haladok vele, mert benne vagyok más könyvekben, amiknek már szeretnék a végére érni, de kellőképpen tetszik, úgyhogy semmiképp nem csalódtam a beszerzést illetően.

Amúgy nem tudom, hogyan kell olvasni, de én két könyvjelzővel csinálom: olvasom a regényt x oldalon keresztül, aztán visszaugrok a levelezéshez, felzárkózom vele, majd újra a regény jön.

1 megjegyzés:

  1. Én úgy olvastam, hogy két oldal a regény szövegéből, utána a megjegyzések, utána a melléklet ha volt! :) Kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni az egész!

    VálaszTörlés