The Vampire Diaries - 2. évad

Vegyes érzéseim vannak most a sorozattal kapcsolatban, ami a 21. résznek köszönhető. Mintha nem is a VD lett volna, nagyon rossz volt, béna, hülyeség és unalmas. Az évadzáró némileg elfeledtette velem az előző rész botlását, de sajnos láttam benne hibákat, ami eddig nem igazán volt jellemző a sorozatra. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen hosszú út vezetett az évad végéig. Spoileres leszek!


Annyira nem csodálkozom azért, mert az első évad olyan szépen felépített volt, mozgalmas, átgondolt, egybefutottak a szálak, és akkor az évad végi cliffhangert még nem is említettem, szóval azt felülmúlni szinte lehetetlen, megismételni pedig gondolom nehéz lett volna. Ettől függetlenül azért ekkora mélyrepülésre nem számítottam, mint ami a 21-es részben volt. Nem a szereplők miatt vagyok így vele, akiket kiírtak ezzel, persze veszteség meg minden, de ha úgy érezték, hogy már nem tudnak velük mit kezdeni, akkor jobb így. Tehát nem azért nem tetszik, hanem mert szét volt esve, Tylerék csak úgy benne voltak, hogy kitöltsék a ~45 percet, amiről pedig végig szó volt, lerendezték úgy, ahogy. Mintha valami bűn rossz Buffy epizódot raktak volna elém, Elijah meg nem lehet ennyire hülye (szemlátomást de). Eddig csak Stefanról vélekedtem úgy, hogy annyira életképtelen, csoda, hogy túlélt vámpírként ennyi évet, de most már hasonlóan gondolkodom Elijah-ról is. Nem igaz, hogy nem látta, mi lesz, meg ami a lényeg lett volna, azért küzdöttek, arról szólt az egész, oda vezetett az évad főszála, hogy Klaus meghaljon, és akkor nem. Oké, most már össze kell hozni Elenát meg Damont, meg Stefannak kell a rossznak lennie, hogy csavarjanak a dolgokon, meg persze kellett egy főgonosz jövőre, de nem lehetett volna sehogy megoldani, hogy valaki tök új legyen? Bárki felbukkanhatott volna a múltból, vagy mit tudom én. Á, mindegy, csak nem tetszik és kész.


Na, most már tényleg megpróbálom felidézni, mi is történt ősz óta. A 2x01 szépen felvette az előző évad fonalát, minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, Katherine megjelenése feldobta a dolgokat, Caroline vámpír lett, ami jól áll neki, és megérkeztek a történetbe a farkasok. Újranéztem kb. 3/4 évadnyi részt egyébként az első évad közepétől, és több utalás volt rájuk, ami vagy nem tűnt fel, vagy nem emlékeztem, mindenestre határozottan lehetett számítani a felbukkanásukra. Ezekkel elvoltunk egy ideig, közben a boszorkányos vonal is bontakozgatott, és miközben megjelent Elijah (Daniel Gillies - sokáig emlékeztetett Brian-re a QaF-ból), még beugrott Bela a Supernaturalból meghalni (Rose - Lauren Cohan). Szerettem volna a folytatni a sort, de a második évadban lényegesen kevesebb kitérő volt, nem volt olyan változatos, és az említésre érdemes mellékszereplők is kimerülnek Jules-ban (Michaela McManus) és Mason-ban (Taylor Kinney).

Szegény Jenna épphogy végre megvilágosodott, megölte Klaus... Alaric tetszett gonoszan, jókat mosolyogtam rajta.:) Most nem tudom mi lesz vele, de úgy sajnálom. Damonnak drukkolok (egy pillanatra se aggódtam, hogy meghal), és amikor láttam Stefant elborult aggyal, azt gondoltam, talán mégse volt olyan rossz lépés Klaust meghagyni. Ahogy zajlott, az viszont akkor is béna és idegesítő, az a rész szerintem nem volt méltó a VD-hez. Szerencsére az évadzáró javított, bár a Jeremy-s fordulat nem volt túl eredeti, és nem is vagyok oda az ötlettől. Remélem, a 3. évadban nem cseszik el a sorozatot, az rossz lenne.

7 megjegyzés:

  1. Én pont fordítva látom az utolsó két részt. Várható volt, hogy Klaus nem hal meg. Túl egyszerű lett volna. Elijah döntése meg teljesen ésszerű. Ha megöli a testvérét, sose találja meg a családját. Ha életben hagyja, akkor van rá esélye. Csak éppen Klaus bácsi nem olyan szavatartó, mint Elijah.

    Nálam a 2×21 8/10-es rész volt, a finálé meg 6/10.

    VálaszTörlés
  2. Én már nem tudom hol elmaradtam, valahogy mostanában nem érdekel, de az már régóta idegesített, hogy elég bénán játszik benne néhány színész :)

    VálaszTörlés
  3. Desmond: Amúgy igen, most, hogy így írod, gondolhattam volna, hogy Klaus marad, ez is egy érdekesség, hogy benne most mindkét faj megvan. Csak mondjuk lélekben egész máshol jártam, mikor a 21-est néztem, mert teljesen bele vagyok most esve a Make It or Break Itbe, és azt a darát szakítottam meg miatta.:)) De mindegy, mert a rész egyébként sem tetszett volna szerintem.

    nyuszisz: kikre gondolsz?:)

    VálaszTörlés
  4. Sokakra :) A "nagyon gonosz vagyok" típusú túljátszásokra, IS-en is nem tudom szórakozzak-e vagy ne, mert sokszor olyan, mintha be lenne szívva.

    VálaszTörlés
  5. :D ő mondjuk szerintem pont meggyőző, bár a szerepe miatt kicsit elfogult vagyok.:)

    VálaszTörlés
  6. áá, én imádom IS-t :)
    Én is úgy látom, hogy hülyeség, hogy nem halt meg Klaus. Elijah meg tényleg olyan pancser mint Stefan. Nem tetszett a 21. rész:( De tényleg a 22-vel egy kicsit már jobban várom a harmadik évadot.
    Örülök, hogy végre befejeztem, mert tanulnom kéne, de nem tudtam abbahagyni a nézését :D

    VálaszTörlés
  7. juj, egy maroknyi +1 ember.:))) (ja, most látom, ezt molyon írtam, de nem baj:D) de tényleg, örülök, hogy azért elvétve vannak, akik egyet értenek azzal, hogy a 21-es nem volt jó rész.
    megértelek, a tanuláshoz pedig kitartás!!

    VálaszTörlés