Maggie Stiefvater: Shiver – Borzongás

Megint egy könyvsorozat... Pedig már tényleg nem volt nagy kedvem még egybe belekezdeni, de ez felkeltette az érdeklődésem. A mostani vámpír áradatban ez kivételesen egy farkasemberes sztori. De nem az a teliholdkor vérszomjas vadállattá változó fajta, engem inkább az indiánok legendáira emlékeztet. Végülis az a lényeg, hogy itt a hideg hatására változnak farkassá. A nyár közeledtével pedig újra visszanyerik emberi alakjukat.

Erre épül egy átlagos szerelmi történet. Mindez szerintem sokkal jobb is lehetett volna, de csak egy kicsit gyenge, erőtlen történet lett belőle, amiben még a karaktereket sem sikerült kellőképpen kidolgozni. Nem is éreztem közel magamhoz egyik szereplőt sem. Azt sem értem, hogy minek a folytatás, szerintem így is kerek a sztori, én ennyivel is megelégednék. Készülőben van a második rész. Jobb is, hogy messze van a megjelenése, mert most nem éreznék késztetést hozzá amúgy sem. Nem teljes csalódás a könyv, csak valami olyasmi. Nem vártam nagy dolgokat, de ennél azért többre számítottam.

A könyv felénél vettem észre a borítón megbújó farkast, kicsit meglepődtem.:)

Ja, és most tudtam meg, hogy film is fog készülni belőle, sajnos annyira nem tudok örülni neki, de azért persze biztos megnézem majd.

2 megjegyzés:

  1. Én észre sem vettem a farkast a borítón :D
    Valahogy én is így érzek a könyv iránt. Nem volt teljes csalódás, de többet vártam. A vége is olyan összecsapott hirtelen happy end lett. Az eleje szintén olyan semmilyen nekem. Valahogy nem tudtam átérezni, hogy hogyan is lesz szerelmes egy farkasba?? Pedig én elég könnyen beleélem magam mminden könyvbe/filmbe. De nem lett kidolgozva sem a történet, sem a karakterek rendesen...

    VálaszTörlés
  2. "Én észre sem vettem a farkast a borítón :D"
    :D
    "hogyan is lesz szerelmes egy farkasba??"
    igen, ez elég érdekes... én sem tudtam átérezni a dolgot :D

    VálaszTörlés